1920.június 4. A Trianoni béke dátuma... A pillanat, amikor valami megszakadt az anyaország és az Őrvidéki Magyarok között.

Volt valaha egy álom, Galambos Ireneusz Atya álma, dr.Seper Károly álma, Moór János álma... így született a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület...

Aztán évtizedekkelkésőbb...Volt egy megemlékezés 2010.októberében Felsőőrött... (nemenyi.net / Pongrátz Péter)

Elfoglalt ember a magyar. Semmire nincs ideje. Van úgy, hogy vasárnap is dolgozik. Nincs semmire pénze. Úgy látja, hogy nyomorulttá vált körülötte a világ. Leszűkültek a lehetőségei. Bezzeg tőlünk pár kilométerre, a határ túloldalán, ott, ahol osztrák kakas kukorékol, meg osztrák macskák nyirvognak, beh szép is az élet! Hatalmas paloták előtt óriás verdák, újak, hármasával. A vendéglőben meg…aminek magyar a tulajdonosa… fő a jó ebéd. Talán éppen becsinált leves, talán bécsi szelet hasábburgonyával, vagy babgulyás csülökkel… ki tudja.

A fákon bénán csüngnek a haldokló levelek. Október harmadikán, Felsőőrött, a Fő tér sarkában magányosan didereg az emlékmű… PRO PATRIA.

Az Anyaország éppen sertepertél…választ! Demokratikus úton megbízza a következő négy esztendő önkormányzati képviselőit. Ollé! Tovább lobog a győzedelmes forradalom! A szavazófülkék forradalma! A népet körüllengi a félelem, bizonytalanság, a gazdaság válsága, a bankárok fülledt hortyogása, a mammonnak eladott életmaradék – és a munkanélküliség…
Ez egy újabb magasztos és felemelő… vértelen forradalom. Micsoda képzavar! Se íze, se bűze, szaga és döreje sincs. Kókadt és latymatag… méltó jövőt nemzeni kész forradalom! A dicsőséges jelszó forradalma – a KUSS hatalma!

OBERWART: Kettőezer tíz október harmadika reggelén, valahol Ausztriában, Burgenlandban, Oberwartban gyülekezik néhány ember: muzsikusok, írók, tanító, ügyvéd, jogvédő, könyvtár igazgató, történész, rendőrök, besúgók, spiclik, reszkető őriszigeti őslakó, vásárhelyi tisztalelkű nő és hivatásos forradalmár… Polgármester, hátat fordítva, mosolyt erőltetve, rendőrökkel parolázva…Vannak vagy negyvenen. A horgászbotokon nemzetiszín és árpád sávos lobogók, a gyerekek kezében papírzászlók…

Az a negyven, kicsit összébb bújik, mint a réten didergő jószág. A mozgó erősítő bekattan és mikrofonpróba, aztán megkezdődik a „ megemlékezés”. Nyolcvankilenc esztendeje, innen pár lépésre Tótprónai és blatniczai Prónay Pál kikiáltotta a Trianon szennyét megtagadó, dicsőséges, a hazafias elszántságból megteremtett, senki által el nem ismert Lajtabánságot!

Az emlékmű előtt Göbl Gábor – a Jobbik soproni polgármester jelöltje mond üdvözlő szavakat, majd a Hungarica játszik akusztikusan. Sarkady Sándor történész emlékezik, majd Éva Maria Barki jogvédő szavai melengetik az egybegyűlteket. Antal Noémi és Ladányi Sándor koszorúznak, végül fotók készülnek az örökkévalóságnak… Megemlékezés.

A tér kiürült, október harmadika, dél van. A becsinált leves, a bécsi szelet ideje…

Talán még ott van a koszorú. Lehet, már nincs…

Kettőezer tíz október harmadikán tizenkét órára – az engedélyezett egy órának megfelelően, Oberwartban, Burgenland területén lezajlott a magyarok megemlékezése.
Rendbontás nem történt, a rendőrség átvizsgálta a megjelent díszőrség hatástalanított puskáit, Miklós nyakában nem volt zavaró a nemzetiszín szalag, Sanyi fotózott, Balázs énekelt, Gyuri méltósággal emelte magasba a nemzeti lobogót…szóval lezajlott. Volt himnusz, szózat, emlékezés. De semmi- semmi lárma, semmi botrány és feltűnés. Olyan elegánsra sikerült az egész, mint Aradon szokott, a diadalív gőgös árnyékában. Azzal a különbséggel, hogy ott még magyarok állnak az ünneplők köré! Mert ott még élnek magyarok. Akik nem szeretnék magukat románnak vallani!

Hetek óta készülődtem október negyedikére. Kérdeztem és kértem, akit csak lehetett. A közös emlékezés álmát szövögettem. Jó ideje már, hogy napjaimat az őrvidéki magyarok között töltöm, azt gondoltam, lassan kiismerem magam közöttük. De csak most hasított belém igazán a felismerés – a mi álmunk nem az ő álmuk.

Alig pár hete meghívást nyertem Galambos Ireneusz dédelgetett műve,  a Burgenlandi Magyarok Kultúregyesülete vezetőségi ülésére. Taglaltam, mit adhatnánk mi anyaország-béli magyarok az őrvidékieknek. Beszéltem könyvekről, újságokról, rendezvényekről, amikkel közelebb kerülhetünk egymáshoz! Válaszoltak…Vagy háromszor mérték rám, jól érthetően, hogy hol jártam én kilencven évig? …az őrvidéki magyarok már osztrákok. Sajgott minden porcikám. Negyvenöt éves vagyok! Hol jártam mostanáig?
Galambos Ireneusz! Te szerencsétlen öreg forradalmár! Ha tudnád, mit éltem át akkor!
Bár tudnák sokan, hogy Te voltál az a bátor pap, aki akkor tudtál a forradalom hangján szólni, amikor a későbbi vasi párttitkár, a gyáva Gonda, éppen elrendelte a sortüzet Győrben! Évtizedeken át hallgatás volt „miatta” a dolgod! És most utódaid hazafiságomat naivitásnak érzik és szavaimra azt felelik, hogy ők osztrákok!?
Galambos Ireneusz!  Drága Feri Bácsi, ne haragudj rájuk, mert nem tudják mit cselekszenek. Meghasonlottan, beletörődötten, a mammonhoz kötözve asszimilálódtak és lelkükben félelemmel telve kérdezték tőlem:  Miféle lény vagyok én?  - Nemzetőr. – feleltem. És az ugye nem az a kirekesztő, fasiszta, nacionalista, soviniszta gárda?

A vasárnapi megemlékezésen magyar hazafiak egy csoportja méltósággal emlékezett a Lajtabánság kikiáltásának évfordulójára.  A Himnusz közös éneklése után a rendezvény főszervezője, Göbl Gábor, Sopron város polgármester jelöltje köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Hungarica előadta Ide születtem című megrendítő balladáját:

Ideköt minden,
Nem vihet innen,
Idegen földre semmilyen szél.
Nem űzhet el,
Se szó, se fegyver.
Szívet cserél, aki hazát cserél...

Ezután Ifj. Sarkady Sándor könyvtári főigazgató beszéde következett. A kiváló történész, a tőle megszokott alapossággal beszélt a történelem dicső pillanatairól, amikor Prónay Pál megkísérelve a lehetetlent, létrehozott egy később senki által el nem ismert miniállamot, mely szembeszegülve az igazságtalan békével, lehetőséget nyújtott az Őrvidék magyarságának a megmaradásra. A tiszavirág életű bánság ma is csak a fasizmus egyik tévedéseként szerepel a történelemkönyvekben. A történész szavait egy bátor jogvédő, Éva Maria Barki követte! A bécsi magyarság képviselőjeként szépen kérte Felsőőr jelen lévő polgármesterét, csatlakozzon az ünneplőkhöz. Nem jött válasz, Gerhard Pongracz  Bürgermeister nem fordult az ünneplők felé, ekkor Éva Maria Barki asszony németül is megpróbálta jobb belátásra bírni Pongrácz urat – mindhiába! 
A trianoni szerződés nem szerződés volt, hanem diktátum, mert nem volt tárgyalás, s a nemzetközi jogászok egyértelműen azt mondják, hogy ilyen alapon egy szerződés semmis! – Ezek a jogásznő örök érvényű szavai, melyek megrendítő erővel szakadtak rá a maroknyi magyarra. A koszorúzás után a szózat zárta a rövid megemlékezést.

Mi történt vasárnap Felsőőrött?  Ajándékot vittünk és nem kértek belőle? Talán csak a félelem tartotta távol a helyi magyarságot? Fájdalom erről írni, fájdalom kutatni, hogy félelem, közöny, vagy csak egyszerűen a sértődöttség üzent hadat. Nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy nyolcvankilenc éven át senki nem akart megemlékezni itt és így! Talán minden elkésett már, talán hiábavaló emlékezni, hiszen kilencven év alatt két generáció fáradt bele az elfeledettségbe, a hiábavaló elkeseredettségbe. És hiába már a felajánlott kettős állampolgárság, a vasfüggöny a helyén maradt. Ott, mélyen a szívek rejtekén!

Őrvidéki barátaim otthon maradtak. Talán mert féltik a holnapot, mert láttak megtorlást, ellehetetlenítés, számkivetettséget egy „népcsoport” tagjaként. Ők azok, akik otthon, idegenként hallják döngeni a csöndet. Fájdalmuk leírhatatlan. A székelyek méltóságával hallgatnak és halnak meg nemsokára!

És a sertepertélő, választó anyaország konyhaforradalmárai is otthon maradtak. Otthon csücsültek a megmondó-emberek,  a mű-harcosok, a tudni vélők. Otthon maradtak elvtársaikkal, érdekvédőikkel, bölcs áporodottságukkal, tévedhetetlenségükkel.
Azt mondták, nincs idejük…
Inkább otthon maradtak…Százmilliószor hangoztatott testvériességükkel, barátságukkal. És persze nekik sem fog hiányozni ez a vasárnap délelőtt, nem kutatják majd a fasiszta ezredes valódi értékeit, hazafiságát, nem hallják meg a rehabilitáció hírét és főleg, nem akarnak együtt ünnepelni az osztrákokkal.

Akik nagy palotákban élnek, három kocsijuk van.

És titokban magyarul beszélnek.

Ez csak néhány ok, amiért 2010-ben megalakult az Őrvidéki Magyarok Egyesülete! Ha oldalainkat olvasva úgy érzi, hogy a magyarsághoz méltatlan mindaz, ami velük történik, legyen Ön is pártolója az egyesületünknek, jelentkezzen e-mail címünkön: